Vámosszabadi Fejlesztéséért Egyesület

Vámosszabadi Fejlesztéséért Egyesület (VFE) létrehozását az a gondolat inspirálta, hogy összefogja azokat az embereket, akik valamilyen módon szeretnének tenni a Vámosszabadi fejlődéséért, fejlesztéséért.

Céljaink között szerepel a településfejlesztés, közösségépítés, illetve az ezzel kapcsolatos események szervezése, lebonyolítása. Arra is törekszünk, hogy közös együttműködéssel (önkormányzattal, állami szervekkel és szervezetekkel, civil és szakmai szervezetekkel) több lehetőséget tudjon kihasználni településünk a különböző pályázati forrásokból.

Szeretnénk, ha Vámosszabadi fejlődő, épülő, szépülő és élményekben gazdag község lenne minden korosztály számára. Ennek érdekében várjuk az észrevételeket és a javaslatokat, illetve új tagjainkat.


Vámosszabadi Fejlesztéséért Egyesület hírei 2020.10379729_797698530270133_6180653180553842650_o

2020-ra több új programmal is készültünk, de sajnos a koronavírus miatt nem tudtuk őket megvalósítani. Február 15-én rendeztük meg a Faluház dísztermében a FIFA és Just Dance versenyt. Mindkettő a fiatal generáció körében népszerű videójáték, a FIFA egy futball, a Just Dance pedig egy táncos játék. Előbbi a fiúk, utóbbi inkább a lányok körében népszerű. Mindkét versenyre szép számmal neveztek a játékosok, több óráig tartó, fárasztó küzdelem után alakult ki a végleges sorrend . A nyertesek értékes díjakkal, a többi versenyző pedig egy átjátszott délután kellemes élményével tért haza.

A fenti versennyel egy időben zajlott a Faluház alsó szintjén a snapszer bajnokság. Az idei évtől a versenyt a tavalyi címvédő, Belovicz József (Ketyer) emlékének ajánljuk. A legfiatalabb és a legidősebb játékos között több, mint 70 év korkülönbség volt. Jó hangulatban gyorsan telt az idő, beesteledett, mire a játékosok lejátszották köreiket és győztest tudtuk hirdetni. A snapszer bajnokság győztesei:
1. Hordós Tamás
2. Baranyi Mihály
3. Békési Szabolcs
Reméljük, hogy 2021-ben is találkozhatunk egy újabb megmérettetésre!
Az évek óta népszerű 5 nap 5 élmény tábor szervezéséről is lemondtunk, de miután engedélyezték a nyári táborok megszervezését, mi is lázas munkába kezdtünk. A szülőkre háruló anyagi terheket ismét a Vámosszabadi Önkormányzat 200.000 forintos támogatásával sikerült enyhíteni. A létszám pár nap alatt betelt, sajnos voltak, akik le is maradtak róla. Talán az első nap volt a legkevésbé fárasztó, a győri Aranyparton 5 fős csapatokban motorcsónakba szálltunk, mely a város határát elhagyva hajunkat borzolva száguldott a Mosoni-Dunán. Délután a Püspökerdei Kalandparkban szórakoztunk, volt, aki lézerharcban próbált az ellenfél csapata fölé kerekedni, a többiek pedig a kötélpályát hódították meg. Kedden elindultunk kerékpárral két napos túránkra Ásványráróra. A tekerés után fürdőzés, majd kenuzás illetve sárkányhajózás következett. Másnap újra fürödtünk, találkoztunk egy tehéncsordával is, a szelíd állatok simogatása nagyon népszerű volt a gyerekek körében. Délután hazatekertünk, de túl sokat nem pihentünk, csütörtökön reggel már a Bakonyba tartó vonaton ültünk. Útközben egy hatalmas zivatarfelhőbe kerültünk, mely átszervezte kicsit a programunkat, de nem fogott ki rajtunk. Megnéztük Zircen a Bakonyi Természettudományi Múzeum kiállítását, majd túráztunk a porvacseszneki vasútállomásig, ahol felszálltunk a hazafelé tartó vonatra. Péntek reggel kicsit elcsigázottan, de lelkesen indultunk el kerékpárral Vénekre. Útközben megálltunk a nagybajcsi tehéntelepen friss tejet kóstolni és kis borjúkat simogatni, majd nemsokára megérkeztünk az Ökotóhoz. Egész napos fürdés, a kicsiknek úszásoktatás, a nagyobbaknak vízbe ugrálás volt a program kifulladásig. Az Öt nap öt élmény népszerűségét jelzi, hogy nemcsak a gyerekek, hanem az önkéntes kísérők között is voltak várólistások. Megkértük a gyermekeket, hogy értékeljék a hetet 1-től 10-ig terjedő skálán, átlagban 9 pontot kaptunk. Ezúton is köszönjük, jövőre megpróbáljuk megütni a 10-et! Reméljük újra találkozhatunk Veletek!
2020. októberében szuper kis családi programban volt része, aki kilátogatott a „Vámosszabadi szárnyakon” elnevezésű, a VFE által szervezett eseményre. A Magyar Madártani és Természetvedelmi Egyesület elkötelezett tagjai rengeteg érdekes információt osztottak meg a résztvevőkkel a madarakról, elkészült 34 odu, melyeket a résztvevők hazavihettek, illetve egy részük közterületen kihelyezésre került. A gyerekek részt vehettek madárgyűrűzésben is, 51 kismadarat sikerült befogni, majd gyűrűzés után szabadon engedni. A Vámosszabadi Község Önkormányzat Család és Gyermekjóléti Szolgálata által novemberben indított adventi adománygyűjtést több, mint 50.000 Ft értékű élelmiszer vásárlásával tudtuk támogatni, mely összeget a VFE tagok ajánlották fel egyesületünk nevében.

 


Gyenese Tímea és a VFE csapata

Kövessen minket a Facebookon!

VFE

 

2018.-2019.

A VFE tagjai az elmúlt hónapokban se tétlenkedtek. Előző év novemberében támogattuk az Vámosszabadi Iskola „Tekerj az iskoláért!” programját: anyagilag hozzájárultunk a résztvevők között kisorsolt ajándékok vásárlásához és az egyesület tagjai is részt vettek a tekerésben. Szintén novemberben VFE meghívására jöttek a Gyermek Intenzív Terápiás Alapítvány orvosai gyermek életmentő tanfolyamot tartani. Elhivatott szakemberek adták át az elméleti és gyakorlati tudást, akik maguk is nap mint nap küzdenek a győri kórházban a gyermekek életéért. Az átadott tudással a jelenlévők esélyt kaptak arra, hogy vészhelyzetben gyermekek és felnőttek életét is meg tudják menteni.

December a befelé fordulás, a családi ünnepek időszaka. Mi szeretteink körében ünnepeltünk, de nem mindenki ilyen szerencsés. Kerestük a lehetőséget, hogyan tudnánk mások karácsonyát is szebbé tenni, így segítettük az iskola cipősdoboz gyűjtését: az összegyűlt adományokat tagjaink vitték el a hátrányos helyzetű nyírségi gyerekeknek. Továbbá a vámosszabadin magányosan élőket kerestük fel a tagok által felajánlott adományokkal – házi méz, tea, lekvár és rengeteg gyümölcs, illetve a tagok által készített finom süteménnyekkel. A megajándékozott lakosok a gondoskodást örömmel, elérzékenyülve fogadták.

Tevékenységünket 2019-ben is lelkesen folytatjuk, próbálunk munka és család mellett a közösségi tevékenységünkre is időt szakítani. Az évet mondhatjuk hogy már hagyományosan egy csapatösszetartó, családi nappal indítottuk. A korán kelők egy finom rántottával kezdték a napot, majd nekiláttak a vadpörkölt elkészítéséhez, a délutánt illetve estét langalló sütéssel zártuk. A jó hangulat most sem maradt el, a főzés-sütés mellett snapszerezésre is maradt idő. Készülünk az idei snapszer bajnokságra, melyet 2019. március 23-án rendezünk a Faluházban. Igyekszünk több korosztály számára szórakozási lehetőséget biztosítani, így idén a snapszerbajnokságot X-Box versennyel kombináljuk össze, mindkettőre várjuk a jelentkezőket.

Idén is próbáljuk különféle rendezvényekkel és előadásokkal színesíteni Vámosszabadi életét. Várjuk a lakosok észrevételeit, javaslatait, hogy még inkább az ő igényeikhez mérten tudjunk tevékenykedni.

48425777_2246473765582873_5365855243080826880_n

bty

48425777_2246473765582873_5365855243080826880_n

VFE2

VFE3

1További megvalósult programjaink: Luca napi tökúsztatás, Húsvéti tojásvadászat, Közösségi zsibvásár, Vámosszabadi és a Duna jubileumi kiállítás, a vízi turizmus és a sportolási lehetőség fejlesztése. Terveink közt szerepel parkosítás, szálláshely-fejlesztés, határmenti kapcsolatok bővítése, szabadidős tevékenységek és egyéb településfejlesztési koncepciók támogatása.