HIRDETMÉNY: ÓVODAI BEIRATKOZÁS a 2023/2024-es nevelési évre
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 8 § (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
A nevelési-oktatási intézmények és köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (továbbiakban: Rendelet) 12. §-ában foglaltak értelmében az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik.
Az Nkt. 49. § (1) bekezdése alapján az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti feltéve, hogy minden, Vámosszabadi községben lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető. (Nkt. 8. § (1)).
A jelentkező gyermekek felvétele az óvodai nevelési évben – a férőhelyek függvényében- folyamatosan történik.
Az Nkt. 8. § (2) bekezdése kimondja, hogy a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.
Ez a kötelezettség azokra a gyerekekre vonatkozik, akik 2020. szeptember 1-je előtt születtek, és még nem járnak óvodába
- § (1)* Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. A gyermek az óvodával jogviszonyban áll.
(3) * A települési önkormányzat közzéteszi az óvoda felvételi körzetét, valamint az óvoda nyitva tartásának rendjét. Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik (a továbbiakban: kötelező felvételt biztosító óvoda).
(3a) * Az óvodai jogviszony a beíratás napján jön létre. A gyermek az óvodai jogviszonyon alapuló jogait a beíratás napjától kezdve gyakorolhatja. Jogszabály, továbbá az óvoda házirendje egyes jogok gyakorlását az első nevelési év megkezdéséhez kötheti.
20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. § (9): Az Nkt. 49. § (3) bekezdése alkalmazásában életvitelszerű ott lakásnak minősül, ha a gyermek a kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében található ingatlant otthonául használja és az ilyen ingatlan a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában a gyermek lakóhelyeként vagy tartózkodási helyeként az óvodai beiratkozás első határnapját megelőző három hónapnál régebb óta szerepel. Ha ez nem teljesül, vagy ha bármely körülmény alapján arra lehet következtetni, hogy a gyermek a nyilvántartásban szereplő lakhelyén vagy tartózkodási helyén nem életvitelszerűen lakik, úgy az óvodavezető, illetve az Nkt. 49. § (2) bekezdés szerinti esetben az óvodavezető vagy a fenntartó által szervezett bizottság jogosult felszólítani az óvodába jelentkező gyermek szülőjét, hogy az életvitelszerű körzetben lakás tényét akként igazolja, hogy a felszólítás kézhez vételétől számított 15 napon belül bemutatja a területileg illetékes védőnőtől származó, a védőnői ellátás igénybevételét igazoló nyilatkozatot.
- évi II. törvény- Az óvodai nevelésben való részvételi kötelezettség és a tankötelezettség megszegése
- §* (1) Az a szülő vagy törvényes képviselő
- a) aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába, illetve az iskolába nem íratja be,
- b) aki nem biztosítja, hogy súlyos és halmozottan fogyatékos gyermeke a fejlődését biztosító nevelésben, nevelés-oktatásban vegyen részt,
- c)* akinek a szülői felügyelete vagy gyámsága – kivéve a gyermekvédelmi gyámsága – alatt álló gyermeke ugyanabban az óvodai nevelési évben az iskolai életmódra felkészítő foglalkozásokról vagy ugyanabban a tanévben az iskolai kötelező tanítási óráról, illetve foglalkozásokról igazolatlanul a jogszabályban meghatározott mértéket vagy annál többet mulaszt,
szabálysértést követ el.
4:175. § Közösen gyakorolt szülői felügyeleti jogok (1) A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.
Külföldön történő óvodakötelezettség teljesítés
A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, ha a gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének – jogszabályban előírt- utolsó határnapját (2023. május 20.) követő tizenöt napon belül, azaz 2023. június 4-ig írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt.
A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett, az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, ha a gyermek az óvodakötelezettségét az jövőben külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni az óvodavezetőt is.
Kötelező óvodai nevelésben való részvétel alóli felmentés
A szülő – tárgyév április 15. napjáig benyújtott- kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a megyei kormányhivatal általános illetékességgel eljáró járási hivatala felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.
A beiratkozáshoz szükséges okiratok, dokumentumok:
- a gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványok (személyi igazolvány, születési anyakönyvi kivonat, vagy útlevél)
- lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya)
- a gyermek TAJ kártyája
- a szülő személyazonosságát igazoló hatósági igazolványok (személyi igazolvány, útlevél vagy vezetői engedély)
- nem magyar állampolgár esetén a gyermek státuszát igazoló dokumentum, továbbá a szülőnek igazolnia kell azt, hogy milyen jogcímen tartózkodik a gyermek Magyarország területén (Nkt. 92. §)
- egyéb, a gyermek egészségügyi állapotát és óvodaérettségét, sajátos nevelési igényét, hátrányos helyzetét igazoló dokumentum (orvosi igazolás, szakértői vélemény, gyermekvédelmi kedvezményről szóló határozat… stb.)
- A Vámosszabadi Vackor Óvoda és Bölcsőde fogad sajátos nevelési igényű gyermeket, felvételhez a szakértői bizottság javaslata szükséges
A jelenleg bölcsődében elhelyezett gyermekekre vonatkozó óvodai felvételi igényt is be kell jelenteni.
Vámosszabadi Község Önkormányzata az általa fenntartott Vámosszabadi Vackor Óvoda és Bölcsődében a beiratkozás időpontját a 2023/2024-es nevelési évre az alábbiak szerint határozza meg:
Beiratkozás időpontja:
2023. április 20., csütörtök 8,30 – 16,00 óráig
2023. április 21., péntek 7,30- 15,00 óráig
Kérjük a Szülőket, hogy a kitöltött és aláírt felvételi jelentkezési lapokat, valamint a szükséges dokumentumok másolatát a beiratkozásra hozzák magukkal!
Körzethatár: Vámosszabadi község közigazgatási területe
A beiratkozáshoz szükséges jelentkezési lap a hirdetmény alatti részről letölthető.
Amennyiben nincs a szülőnek lehetősége letölteni a jelentkezési lapot, akkor az óvodában munkanapokon 8-15 óra között személyesen is kérhető a nyomtatvány.
Az óvoda, ahová a gyermek felvételt nyert, a jelentkezési lapon feltüntetett adatok alapján berögzíti a Köznevelés Információs Rendszerébe (KIR) a beiratkozás tényét, melynek eredményeképpen a gyermek jogviszonya létrejön.
Az első óvodai foglalkozási nap, a nevelési év első napja: 2023. szeptember 1.
Ezen a napon kerülnek átvételre/felvételre az eddig bölcsődében elhelyezett és óvodába felvett gyermekek is.
Az óvodai felvételről az óvoda vezetője legkésőbb 2023. június 20-ig dönt, és erről írásban értesíti a szülőt. Az óvodába felvett gyermekek csoportba való beosztásáról az óvodavezető dönt.
Az óvodavezető felvételt elutasító határozatával szemben jogorvoslattal lehet élni, amelyet Vámosszabadi Polgármesteri Hivatal jegyzőjének címezve, de a döntést hozó óvoda elektronikus címére kell megküldeni a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül.
Letölthető dokumentumok:
OVODAI-FELVETELI-KERELEM-2023/24
Ovi hívogató-Legyél óvodás nálunk: