Tájékoztatás a Vackor Óvoda működéséről

FRISSÍTÉS:

Az EMMI-től érkezett tájékoztatás alapján az intézmény vezetésével egyetértésben az a döntés született, hogy bár az óvoda a jövő héten az eddigi rendnek megfelelően működik tovább, azonban március 23-tól csak csökkentett létszámmal tart nyitva.
Egyeztetés alapján 21 fővel, 3 kis létszámú csoportban tudjuk fogadni azon szülők gyermekeit, akik nem tudják másképp megoldani gyermekeik felügyeletét.

A következő hét lehetőséget ad a szülőknek, hogy a gyermekeik későbbi napközbeni felügyeletére megoldást találjanak.

A 21 fős férőhely betöltése kapcsán elsőbbséget élveznek azon szülők gyermekei, akiket a kormány a veszélyhelyzet időtartama alatt munkavégzésre kötelezhet (egészségügyi dolgozók, rendvédelmi szervek munkatársai, katonaság).

A következő napok járványügyi fejleményeinek függvényében a fenti elképzelés változhat, reményeink szerint csak olyan módon, hogy arra mindenkinek legyen lehetősége felkészülni.

Ambrus Gellért polgármester

Tisztelt Szülők,

A mai napon megjelent Magyar Közlöny tisztázta, hogy milyen módon lehet bölcsőde és óvoda esetében érvényesíteni a kihirdetett veszélyhelyzethez kapcsolódó intézkedéseket. A korábbi rendelettel ellentétben a jelenlegi érvénybe lépő szabályozás a következő:

2. § A bölcsődei ellátást végző intézmény, valamint az óvoda elhelyezkedése szerinti települési önkormányzat polgármestere – a fővárosban a fővárosi kerületi polgármester – (a továbbiakban együtt: polgármester) a bölcsődei és az óvodai ellátást végző intézmények esetében rendkívüli szünetet rendelhet el. A polgármester a szünet elrendeléséről soron kívül tájékoztatja az emberi erőforrások miniszterét.

A fentieket is figyelembe véve, az intézmény vezetésével egyeztetve a Vámosszabadi Vackor Óvoda továbbra is nyitva lesz, az eddigiek szerint fogadja a gyerekeket.

Fontos azonban, és továbbra is kérjük:

1. Aki megteheti, az ne engedje közösségbe gyermekét. A kapcsolódó szükséges adminisztrációról az intézmény vezetése fog az érintetteknek információt adni.

2. Láthatóan beteg gyermeket az óvoda nem tud fogadni. Ilyen esetben csak fertőzésmentességet igazoló orvosi igazolással jöhet a gyermek ismét az óvodába.

3. Az általános szabályoktól eltérően kérjük, hogy a járvány elterjedésének megakadályozása érdekében a kisgyermek ne jöjjön óvodába, ha ő vagy a vele egy háztartásban élő az elmúlt 2 héten belül külföldön járt. Erre vonatkozóan mindenkitől kérni fog az intézmény egy nyilatkozatot.

Kérjük, hogy a további intézkedésig a fentieknek megfelelően szervezzék mindennapjaikat.

You may also like...