Nyárbúcsúztató pillanatai képekben:

Gyerekek és felnőttek egyaránt örömmel várták a  horgásztó melletti nyárbúcsúztató rendezvényünket. 2023. szeptember 23-án, szombaton  szerencsére nem esett, így a jó hangulat végigkísérte  a napot.

Délután népi játékpark várta a kisebbeket. Itt nem csak a kosaras körhintával lehetett fordulni egyet, hanem ügyességi játékok  sorát is kipróbálhatták …
…és ami még izgalmasabbá tette a napot: délután az aktívan építkező, lego feladatokat sorra teljesítő játékosok  közt LEGO KIHÍVÁS SORSOLÁST tartottunk!
Ezen kívül, 14 és 19 óra között a gyerekeket arcfestés és egy vidám lufihajtogató bohóc is várta.

A kézművesség szerelmesei sem maradtak program nélkül: csuhéfonás kézműves foglalkozás keretében csuhébabát és csuhévirágot készíthettek. A bőrdíszművességbe is belekóstolhattak: karkötőt fonhattak, valamint bőrdomborítási technikával is ismerkedhettek.

15 és 16 óra között  lovagolni is lehetett az Örömkő Lovarda jóvoltából, míg a kisebbeket hordóvasút várta.

Ezután egy különleges bábelőadás következett, a „Vízipók, csodapók”, ahol a gyerekek megismerkedhettek a Vízipók és a Keresztespók különleges világával. Vidám táncházzal és mesékkel is vártuk a közönséget.
16 órakor kezdetét vette a Gólyalábas Parasztkomédia, ahol a gyerekek a tűzokádó sárkánnyal is találkozhattak.

Este a Többgeneráció együttes, majd a Mongoose és végül a Delta koncertjével zárult a nap.
A sátras rendezvényen  a helyi finomságokkal – mint a halászlé, kolbász és az ecetes hal és kürtős kalács– is  kényeztették a látogatókat.
A nyárbúcsúztatás jó hangulatban, sok emberrel, színes gyermekprogramokkal és szuper koncertekkel telt el.

Köszönjük az Örömkő Lovarda és a  Rába Quelle felajánlását  valamint a Vámosszabadi Polgárőrség közreműködését a rendezvényen.
A rendezvény Vámosszabadi Község Önkormányzat támogatásával valósult meg,
Köszönjük a  közreműködőknek- segítőknek, hogy hozzájárultak a nap sikeréhez!

Köszönjük, hogy eljöttek!

fotók: Tóth Imre

You may also like...