Gyermek- és Falunap képekben

2024. május 24-én, pénteken este, és 25-én szombaton reggeltől színes programok, sportesemények, ügyességi versenyek, finom ételek, táncos és zenei programok várták a vendégeket a Vámosszabadi Falu- és Gyereknapon.

Ezúton is köszönjük a főző és sütő csapatoknak a finom ebédet, valamint a segítőknek- közreműködőknek, civil szervezeteknek és az önkormányzat dolgozóinak valamint a közösségi szolgálatos fiataloknak-önkénteseknek, hogy hozzájárultak a két nap sikeréhez!
Köszönjük támogatóinknak a felajánlásokat!

TÁMOGATÓINK  KÖSZÖNJÜK!

TÁMOGATÓINK KÖSZÖNJÜK!

A RENDEZVÉNY KÉPEI A CIKK VÉGÉN LÁTHATÓAK, Fotók: Tóth Imre

Pénteken a 17-es Blokk, IzabellBlues, a helyi Többgeneráció együttes valamint az Unicum First együttesek várták egy jó hangulatú előestével a vendégeket.
Szombaton délelőttől kezdődően már gazdag programkínálattal vártuk a kiérkezőket: a kerékpáros gyorsasági versenyben, a „11-ES RÚGÓ „ bajnokságban és a zsetongyűjtőversenyben, a kerékpáros és rolleres ügyességi- valamint közlekedésbiztonsági versenyben mérhették össze tudásukat a sportolni vágyók.
Kreativitásukat –kézügyességüket pedig az aszfaltrajzverseny színes rajzain mutathatták be a gyerekek.
Lovaglásra is lehetőség nyílott az Örömkő Lovarda jóvoltából.
Köszönjük a Hétszínvirág Közhasznú Egyesületnek, hogy eljöttek és kézművesfoglalkozással  részt vállaltak a rendezvény programsorozatában.
A legkisebbeket fonott kosaras körhintával és dúdolgató foglalkozással vártuk. Németh Jenő feltaláló pedig gongjáték bemutatójával várta az iskola épületében az érdeklődőket.

Déltől a Dressing Room- Jáger András és Szabó Balázs duója-örökzöld dallamokkal szórakoztatta a kiérkezőket, majd a Vámosszabadi iskolások színes műsora következett.
Trial show, vagyis profi extrém kerékpár bemutató követte a fiatalok előadását.
A Sportversenyek eredményhirdetése után „ Up&FLY” címmel mozgalmas frizbibemutató részesei lehettek, sőt ki is lehetett próbálni ezt az egyre népszerűbb sportágat.
A bemutatót követően Tóth Tibor Alsó-Szigetközi Nótakör színvonalas műsorát láthatták a színpadon.
A falunapi kenuzáson idén 216-an (!) szálltak a vízre. Kicsik és nagyok egyaránt nagyon élvezték ezt a programot.
A színpadon eközben Tipp -Top aranykártyás címmel bűvész showműsorral szórakoztatta a vendégeket.
18 órától sztárvendégünk volt az Irigy Hónaljmirigy!
Mesehősök is érkeztek a rendezvénysátor vendégei közé… egy messzi-messzi galaxisból!
Ezzel egyidőben az izgalmas, és sok-sok nyereményt kínáló tombolahúzás vette kezdetét Jáger Andrással.
Az este folyamán a P. Mobil rockkoncertjét láthatták, majd Mongoose együttes bulijával zártuk az estét.
Korongozás, kézműveskedés, tűzzománc foglalkozás, arcfestés és csillámtetoválás, trambulin, valamint falmászás kísérőprogramok közt is reméljük mindenki megtalálta a számára megfelelő sport- vagy kézműves elfoglaltságot.

Köszönjük, hogy eljöttek, és velünk ünnepeltek!
Rockpéntek:

Falunapi szombat:Fotók: Tóth Imre

You may also like...