ELŐLEGCSÖKKENTÉS LEHETŐSÉGE A KISVÁLLALKOZÁSOKNAK

Tisztelt Adózók!

 A mikró-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozóknak a 2021. évben bevallott és bevallandó adóelőleg csökkentés lehetőségéről.

 Megjelent a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 639/2020. (XII.22.) Korm. rendelet.

Megtekinthető a honlapunkon: www.vamosszabadi.hu/onkormanyzat/adoinformaciok

A mikró-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozóknak a 2021. évben, az adott előleg-fizetési időpontban esedékes – a Htv. szerint bevallott és a 2021. évben az önkormányzati adórendelet szerinti adómértékkel bevallandó- adóelőleg 50 százalékát kell az egyes esedékességi időpontokban megfizetni, ha erre vonatkozóan nyilatkozatot tesznek.

A vállalkozóknak ( a 2021. március 15-i előlegfizetés miatt) nyilatkozatot kell tenniük legkésőbb 2020. február 25-ig a székhelye, telephelye szerinti önkormányzati adóhatóság számára, ha élni kívánnak az adó felezés lehetőségével.

Az említett nyilatkozat 2021. januárjától kizárólag az állami adó-és vámhatóságon keresztül, elektronikus úton, az állami adó-és vámhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon nyújtható be.

A nyomtatvány már elérhető a NAV oldalán, vagy a következő linken.

http://www.nav.gov.hu/nav/letoltesek/nyomtatvanykitolto_programok/nyomtatvanykitolto_programok_nav/bevallasok/21HIPA.html

 Tisztelettel: Gergely Beáta

Előlegcsökkentés lehetősége a kisvállalkozásoknak új

You may also like...