Megkezdődött a Szabadi utca felújítása
A Győr felőli szakaszon az út két oldalát felmarták. A Fő utca két kereszteződése között a teljes útfelületet, itt nem lehet közlekedni. A Bácsai csatorna hídját homokfújással tisztítják. Eközben a tűzcsapok cseréje is befejeződött. Több ponton útszűkület van a munkálatok miatt.
Kérjük, figyelmesen közlekedjenek!
Felhívás gaz- és gyommentesítésre
Felhívom Tisztelt Lakosaink a figyelmét, hogy a földtulajdonos, földhasználó, kül-és belterületen egyaránt az adott év június 30-ig köteles a parlagfű elleni védekezésre, ezt követően pedig a virágzásnak és a pollen levegőbe jutásának folyamatos megakadályozására.
A megjelölt időpont után:
– külterületen (zártkert esetében is) a megyei kormányhivatal növény-és talajvédelmi igazgatósága
– belterületen az önkormányzat jegyzője elrendeli a parlagfű elleni közérdekű védekezést, mely azonnal végrehajtható.
Vámosszabadin a belterületi ingatlanok művelésének és gyomok elleni védekezésének betartását az Önkormányzati Hivatal folyamatosan ellenőrzi!
Kérem a tulajdonosokat és használókat, hogy rendszeresen figyeljék az ingatlanjaikat – akkor is, ha nem életvitelszerűen laknak ott – és szükség esetén végezzék el a gaz- és gyommentesítést.
A védekezési kötelezettség elmulasztóival szemben a megyei kormányhivatal növény és talajvédelmi igazgatósága növényvédelmi bírságot szab ki. A növényvédelmi bírság legkisebb összege 15.000 Ft. A bírság mértékének alapja a parlagfűvel fertőzött terület nagysága. Egyéb allergén gyomnövény esetében 5.000 Ft-tól 500.000 Ft-ig terjedő eljárási bírság szabató ki.
Kérek minden ingatlantulajdonost és földhasználót, hogy saját és lakótársai egészsége védelmében, valamint a növényvédelmi bírság kiszabásának elkerülése érdekében végezzék el a földterületek és az ingatlanok gyommentesítését, ápolását.
Domjánné dr. Fehérvári Diána
aljegyző
Menekülttábor
- szeptember 11. péntek
Baleset- és járványveszély, embertelen körülmények Vámosszabadinál!
Vámosszabadi képviselő testülete nyomatékosan kéri a település határában lévő menekülttábor körül kialakult áldatlan állapotok azonnali megszüntetését és felhívja a hatóságok figyelmét a területen kialakult fokozott járvány-, és balesetveszélyre.
Az elmúlt napokban az Ausztria felé tartó migráns áradat nagy részét a hatóságok rázúdították a szlovák határ mentén található, eredetileg 218 fő elhelyezésére tervezett befogadó állomásra és környékére. A csütörtöki (09.10.) nap folyamán több mint 110(!)busznyi embert szállítottak ide, akiknek zöme meg sem kísérelte, hogy bemenjen a menekülttáborba. Az ott uralkodó túlzsúfoltság miatt, az intézmény a többiek közül is csak elenyésző számban tudott befogadni néhányat.
A Vámosszabadira szállított migránsok, kisebb-nagyobb csoportokba verődve, az érkezésük után azonnal elindulnak gyalog Győrbe a 14-es számú főúton, miközben az őket szállító autóbuszok üresen mennek vissza a megyeszékhelyre.
Mindennek következményeként kaotikus állapotok alakultak ki a tábor előtti, szűkös területen, illetve a Győr felé vezető, forgalmas, nemzetközi főúton. Minimum ötezer ember fordult meg egyetlen nap alatt a befogadó állomás környékén úgy, hogy semmiféle ellátást nem kapnak és az általuk elfoglalt területen, egyetlen mobil WC, és szemétgyűjtő nem található.
A szeméthalom mára szinte összefüggővé vált az intézmény környékén. Eltávolításukról senki nem gondoskodik, miközben a migráns áradatnak folyamatos az utánpótlása. A képviselőtestület felhívja a hatóságok figyelmét a rengeteg hulladék miatt megnövekedett járványveszélyre.
A Vámosszabadi befogadó állomáskapuin kívül kialakult gócpontnál egyetlen segélyszervezet nincs jelen, mindössze néhány önkéntes tevékenykedik ideig-óráig.
Bár a település vezetői is látják, hogy a rendőrség mindent megtesz a helyzet kezelése érdekében, a legnagyobb jó szándék mellett is folyamatos és fokozott a balesetveszély a 14-es számú főúton, az ott óriási létszámban (100-200 fős csoportokban), gyakran az útpálya mindkét oldalán vonuló migránsok tömege miatt. A főút kivilágítatlan, a migránsokat sötét ruháikban éjszaka szinte lehetetlen időben észrevenni. Az őket kerülgető autósok és kamionosok naponta többször kerülnek életveszélyes szituációkba. Az önkormányzati vezetők felhívják a figyelmet arra, hogy a tragédia bekövetkezése ilyen feltételek mellett csak idő kérdése.
A jelenlegi gyakorlat, miszerint kiszállítják a migránsokat a szlovák határon lévő menekültszállóhoz, akik azután azonnal visszafordulnak Győrbe, rossz a migránsoknak, életveszélyes a közlekedőknek és megterhelő a lakosságnak. Vámosszabadi vezetői kérik az érintett hatóságokat, elsősorban a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalt, hogy ezt a mindenki számára elviselhetetlen helyzetet a lehető leghamarabb szüntesse meg.
Vámosszabadi Község Képviselő Testülete
Vámosszabadi Posta állást kínál
Vámosszabadi Posta helyettes kézbesítőt keres.
Érdeklődni lehet: 96/560-408 telefonszámon.
Változás a képviselő-testületben
A 2015. április 23-i testületi ülésen Hordós Tamás képviselő bejelentette, hogy lemond képviselői tisztségéről. A bejelentés mindenkit váratlanul ért és sajnálattal vettük tudomásul.
Vámosszabadi Képviselő-Testülete 7 főből áll, vagyis a lemondott képviselő helyére, a következő legtöbb szavazatot szerzett Tóth Géza lép, aki örömmel elvállalta a feladatot.
Köszönjük Hordós Tamás eddigi munkáját és továbbra is azon munkálkodunk, hogy az új testület döntései – Vámosszabadi érdekeit szem előtt tartva – községünk fejlődését szolgálják.














