Farsang az iskolában
Szeptember óta – a világjárvány miatt – sajnos semmilyen közösségi programot nem szervezhettünk a gyerekeknek, ami már nagyon hiányzott mindnyájunknak. Ezért döntöttünk úgy, hogy – természetesen a megfelelő óvintézkedések mellett – nem fosztjuk meg őket a várva várt farsangi báltól.
Hatalmas öröm és készülődés előzte meg a nagy napot! Már hetekkel előtte suttogva osztották meg a titkot, kinek öltöznek a mulatságban? Ahogy közeledett a kijelölt délután, a reggeli beszélgetésekben rendszeresen előkerült a téma, mennyire várják már!
Maga a bál pedig csodálatosan sikerült! A jelmezes felvonulás és bemutatkozás után máris kezdődött a tánc. A dalválasztásnál mindenki kívánságát teljesítettük, énekeltük az ismert dalokat. Volt újságos és lufis tánc, közben a szülők által küldött – előre csomagolt – finom édes és sós sütikkel, üdítőkkel pótoltuk az energiát. Nagyon jól éreztük magunkat együtt!
A gyerekek visszaigazolásai – „Életem legjobb farsangja volt! Már most várom a jövő évit!” – pedig megerősítettek, hogy a tanulás mellett igenis szükség van a közös vidám együttlétekre.